AZ ÖSSZES BEJEGYZÉS

.a szelfivéválás korában.

.pár éve elfész­bük­kös­od­tunk::::  thec0rp0rati0n  :::::: a tör­tén­tekről ott valami.
/.de nem lesz min­díg így: fel­újít­juk a saját kikötőn­ket is.

project IS meg nemis

HUNGARICA . Bécs, Knoll Galéria [‣‣‣ The Corporation: ASZTAL]

ICA ICA HUNGARICA
[HUNGARICAKnoll Galéria, Bécs, 2012. június 20-július 31.]

Szóval van ez a hülyés­ke­dés, ami sze­rint “a művé­szet az valami más”, nem is iga­zán tar­to­zik hoz­zánk, meg mi se hozzá. Vagy neki. Ez a “művé­szet” (~tetsző­le­ge­sen “ellen­sé­ges” szel­lemi érték) valami “egyéb, ami ter­mé­sze­té­nél fogva gya­nús”, talán ‘régeb­ben’ volt valami értelme vagy haszna, ami­kor a roman­ti­ku­san foly­do­gáló vízek áttetszőek vol­tak, a tájak idil­liek és az ég meg kék, mint a fest­mé­nye­ken annak rendje és módja. Ha már “muszáj”, hát valami kel­lék a művé­szet az IKEA-kisisten oltá­rán, nagy, nyo­mott min­tás füg­göny és pár­na­hu­zat — vagy egy-két köz­téri stuff meg­szo­bo­rá­sá­hoz saj­nos elen­ged­he­tet­len kézügyesség/szélben szálló búbá­na­tos, nőhangú nép­dal­fosz­lány. A szo­bor­nak, ame­lyet az ideo­ló­gi­a­liag zavaró iden­ti­tás­sal élő művész keze ügyes­ke­dik össze, per­sze azért jobb, ha van feje, keze, lába meg kalapja — szó­val valami fel­is­mer­hető alak, mond­juk egy Hortymiklós, eset­leg kamé­leon a hősi osz­lopfőn, a nép­da­los lány meg job­ban teszi, ha térd­fö­lött kezdi csak piros­fe­hér­zöldbe tekerni magát a csár­dás­hoz kán­kán­hoz. Esetleg “ha ez az értel­mi­ségi masz­tur­bá­ció a művé­szet, akkor én abból nem kérek!” — mit is akar­nak ezek a művész­kék, sérült s torz lel­kük lerá­gott csont­vá­zá­nak iPhon­nal leka­pott képe­i­vel. És amit “ezek” művel­nek, nem más, mint egy újabb (min­díg éppen) apropó, hogy végig­ver­jünk az “ingyen­élő­kön”, a kéret­le­nül bele­du­má­ló­kon, és men­jél el dol­gozzá’ inkább, ne fárassz ebbe’ a hőgu­tába’. Vagy letö­röm a kezed, hátadba is állí­tom, ha össze­fir­ká­lod az utcán­kat (Orbánviktor mosoly­gós orcája mégis itt-ott ránk ragyog Budapest bér­há­za­i­nak falain, sten­cil­lel fújva). Ejj, a magá­ról mit sem tudó, avagy önma­gá­val _maradéktalanul_ elé­ge­dett, és e miatt is arro­gáns, gőgös, fenn­hé­jázó, bunkó hülyés­ke­dés Nagyon Magyar. Magyarország elhü­lyült arca ez, ahol az “átgá­zo­lás és a leuga­tás művé­szete” kamion­ról leesett, sör­rel töl­tött műa­nyag faszok­ból és noki­ás­do­bo­zok­ból esz­ká­bált tró­nu­sán völgyhíd-elemekből és Tescós-zacskókból, okosba’ inté­zett pályá­zati dol­go­za­tok­ból for­mált, disz­nó­fejű nagyúr monu­ment­je­ként ter­pesz­ke­dik. Vállán átvetve “% AKCIÓ! % AKCIÓ! %”-sor­min­tájú tóga, jobb kezé­ben (amellyel alattomos-büszkén magá­hoz nyúl — vagy mások­hoz) az a bizo­nyos klasszi­kus, két­ser­penyős mér­leg. Egyik ser­penyő­ben filo­zó­fu­so­kat és egyéb hasonszőrű boga­ra­kat rovás­írás­ból hegesz­tett dár­dá­val ledöfő Szentgyörgy, másik­ban csi­nos, har­ci­gyász­lo­bo­góba cso­ma­golt két­ton­nás nagymagyarország-matrica. Balkezébe’ meg? Na mi más, mint kom­bájn alakú, haj­lék­ta­la­no­kat és kuká­zó­kat — meg úgy álta­lá­ban mind­nyá­jun­kat — sújtó tör­vé­nyek salá­tája (parlagfűszár-zuzalékból készült papírra nyom­tatva) és gőz­ka­la­pács veres­csil­la­gos árva­lány­haj­jal titokzatos-ügynökösen össze­gyó­gyítva. Ja, a szem! Az hazug szeme bizony mara­dék uniós pénz­ből gyár­tott autó­pá­lya­szel­vénybe olvadt egyen-szűzmáriaszobrokkal van födözve. (Haj & Smink: való­sá­gos fos­vány­te­le­ví­ziós udvari gyártmány.)

Szíve sose volt. Agya helyén halál.

.

Ja, bitte. Já. Já. — De azért ‘Fuck you lie­ber nach­bar’, mondja erre a fen­tebb rész­le­te­zett hülyés­ke­désre — és még mi, magya­rok tud­hat­juk leg­job­ban mire is — kerek kitűzőn a művész, Horváth Tibor, és kiál­lít — mit kiál­lít: kifek­tet — egy élet­nagy­ságú minisz­ter­el­nököt, tok­ban. A tok vala­me­lyest kopor­só­szerű, színe a piros és fehér és zöld fes­té­kek egy­másba oldó­dá­sá­ból szár­mazó hal­vány hús­szín, olda­lán lábtól-fejig szi­vaccsal lefüg­göny­zött rés, hogy kita­po­gat­hasd “azt ott bent”. Én egy­szer vol­tam csak képes benyúlni az erek­lye­tar­tóba, de ment­sé­gemre szól­jon, hogy amúgy sem szí­ve­sen érin­tek őrjön­gés kivál­tó­dá­sára alkal­mas tár­gya­kat. Tibor kri­ti­kus hoz­zá­ál­lása a többi művén is hal­lat magá­ról, így kerül egy gagyi-fotosopp firka fehér ván­kosra hímezve: piros eső esik a bal­szé­len, zöld a job­bon, alul pedig össze­foly­nak a csa­tor­nába. Középütt fehér figura fehér zász­lót len­get, ami szá­momra elő­hozza 1848 fő szlo­gen­jé­nek máso­dik sza­vát: az EGYENLŐSÉG-et. A párna mögött a falon kéz­zel hor­golt falvédő-imitáció, piros ala­pon zöld gázálarc-sziluett, fehér sze­mek­kel és száj­nyí­lás­sal. Először az egyez­mé­nyes vak-szimbólumnak néz­tem. Fontos és egy­ben légies műal­ko­tása még a ‘Donation for the Benefit of Democracy’. Rozsdamentes acél lap­ból haj­lí­tott mini­ma­lista kivi­telű ado­mánygyűjtő szer­ke­zet, azzal az egyet­len “szép­ség­hi­bá­val”, hogy a meg­fe­lelő nyí­lá­son belé­do­bott fém– és papír­pénz táro­ló­edény híj­ján a pad­lóra hul­lik. Átlát­szó trükk. :)

[Horváth Tibor vala­mely blogja]

[És mail-je — biz­to­san örül, ha leve­let kap :) — horvathtibor@hungary.org]

 

A tár­la­ton fel­vo­nul­nak még orszá­gunk más híres jel­lemzői is, mint Karácsonyi László apró fest­mé­nyén, ahol a Parlament előtt, esti-éjszakai fény­ben — a Dunában — fürdő­zik szo­ká­sos pózá­ban a Gellért-hegyi Szabadság szo­bor. A lát­vány, akár az egész kiál­lí­tás, egy­szerre nyug­ta­la­nító és játé­ko­san felszabadító.

[Részlet a YouTube-on a Karácsonyi Lászlóról készült videoportréból]

 

Mécs Miklós és Vándor Csaba súlyosra veszi a prob­lé­mát kilo­gramm­ban, amit mi magya­rok álta­lá­ban mint toll­pi­hét sze­ret­nénk lefújni men­ténkről (mond­juk át a cigány­ságra): már­vány­táb­lába met­szette a rend­szer­vál­tás körüli idők Mariahilferstrasse-i bolt­ja­i­ban fel­írt — azóta szál­ló­igévé vált — fel­szó­lí­tást: MAGYAR NE LOPJ!

[Mécs Miklós régebbi blogja]

[Vándor Csaba blogja]

 

Univerzálisabb mon­dan­dója van Borsos Lőrinc két sor­ban ins­tal­lált, nyolc dara­bos zász­ló­so­ro­za­tá­nak, a ‘Határeset’–nek. A fatáb­lára fes­tett soro­zat ala­ki­lag nagyon egy­szerű: a felső sor­ban a magyar nem­zeti lobogó, köze­pén kicsi­ben kör­nyező orszá­gok hiva­ta­los lobo­gói, az alsó sor­ban pedig for­dítva, a más orszá­gok lobo­gó­i­nak köze­pén a magyar lobogó kicsi. Ez a munka meg­le­hető­sen tiszta elve­ken áll, mond­hatni alap­vető mate­ma­ti­kai egyenlet.

[Borsos Lőrinc blogja]

 

Borsos János kiál­lí­totta a “hadak útját meg­járt” videóját,a ‘Nemzeti tér­dep­lés’–t. Benne ő maga sze­re­pel, tün­te­té­sekről ismerős­nek tűnő, arc­kendős, EVERLAST már­kájú kapuc­nis ruhá­ban — saját meg­fo­gal­ma­zása sze­rint ez egy “utcai demonst­rá­ciós vise­let” -, amelyre külön­böző utált és meg­ve­tett, agresszív előí­té­le­tek által táma­dott cso­por­tokra jel­lemző szim­bó­lu­mo­kat app­li­kált — a puló­ver hátára pedig az általa leg­in­kább meg­alá­zott­nak, de egy­ben a leg­na­gyobb kibé­kítő­nek tar­tott “Lord Jesus”-feliratot, nad­rágja tér­dére pedig a szlo­vák és a magyar zász­ló­kat. Maga a ruhá­zat is sze­re­pel a galé­ri­á­ban, egy pró­ba­ba­bára öltve, ame­lyet zárás után a kira­kati ablak elé állí­ta­nak. A videón János a Parlament mögött letér­del, rá a nem­zeti jel­ké­pekre — talán ez utóbbi gesz­tus (és a Youtube :)) által vált az alko­tás hír­hedtté Magyarországon, köszön­hetően a kurucz.info-n meg­je­lent cikk­nek, amely a ‘magyar­gya­lázó’ címke alá TAG-elte be — hová más­hová, ugyi. János aktí­van hasz­nálja az inter­ne­tet művé­sze­té­ben, külön figyel­met for­dítva a kom­men­tekre, a videó mel­lett ezek­ből is bemu­tat egy bok­ré­tára valót, angolra for­dítva. A bemu­ta­tott hoz­zá­szó­lá­sok, talán egy kivé­te­lé­vel, gya­kor­la­ti­lag az alkotó szellemi-lelki, még­in­kább fizi­kai meg­gyil­ko­lá­sára és hason­lókra szó­lí­ta­nak fel. A ‘magyargyalázó’-billogot for­gatva sok­kal inkább úgy tűnik, a rea­gá­lók önma­gu­kat sütik, de mint min­den zabo­lát­lan, féle­lemből és gyű­lö­letből  szár­mazó, ösz­tön­ve­zé­relt ener­gia fel­tű­né­se­kor, egyet­len fél­gon­do­latra sem vesz­nek erőt, amellyel talán fel­ment­het­nék önma­gu­kat önma­guk gya­lá­za­tos íté­lete alól. Az igaz­ság­hoz viszont az is hoz­zá­tar­to­zik, hogy a videó kom­ment­fe­lü­le­tén szá­mo­san védel­mükbe vet­ték, meg­pró­bálva türel­me­sen nyi­to­gatni magyar­tár­saik sze­meit. A Nemzeti tér­dep­lés, a rá való bár­mi­lyen rea­gá­lás­sal együtt, talán a leg­esszen­ci­á­li­sabb, és egy­ben leg­egy­szerűbb “batyú”, ami­nek tar­tal­mát szét­vá­lo­gatva bele­néz­he­tünk a (magyar) tükörbe.

[Nemzeti Térdeplés a Vimeo-videomegosztón]

[Borsos János blogja]

 

A The Corporation–nel most valami nagyon konk­rét dol­got sze­ret­tünk volna lét­re­hozni, amely min­den külön infor­má­ció nél­kül is egy­ér­telmű és kom­pakt (ennek meg­ter­ve­zé­sét akkor indí­tot­tuk el, ami­kor még úgy volt, hogy ezen a bemu­ta­tón együtt állít ki oszt­rák és magyar művész vegyesbe). Így készült el az ‘Asztal’. Az Asztal tény­leg egy asz­tal, külön­le­ges­sége pedig abban áll, hogy két darab­ból készült, az egyik felét oszt­rák asz­ta­los, a mási­kat pedig magyar készí­tette, egyik a másik­ról, illetve arról, hogy a fél-asztalnak készülne másik fele is, mit sem tudva. Az Asztal lapja az osztrák-magyar határ vona­lá­ban, fa-kirakóként illesz­ke­dik össze (min­den­fajta ragasz­tás nél­kül), ezek elő­ször a Knoll Galériában talál­koz­tak. Mikor a meg­szü­le­té­sén ötle­tel­tünk, úgy gon­dol­tuk, egy­fajta mérő-eszközként is működ­het, arra a mind­két vidé­ken létező előí­té­letre rea­gálva, amely sze­rint az oszt­rá­kok pre­cí­zeb­ben dol­goz­nak, mint a magya­rok, de aztán min­den magya­rázó szö­veg, a szak­em­be­rek­nek leadott terv­raj­zok­kal való össze­ve­tés nél­kül került a galé­ria terébe, azt a ren­ge­teg gon­do­la­tot, magya­rá­za­to­kat, lehet­sé­ges szim­bo­li­ká­kat, ami­ket a mű ter­ve­zése köz­ben fel­ve­tet­tünk egy­más között, végül mellőz­tük az Asztal mellől. Mint kide­rült, a láto­ga­tók maguk­tól is szinte pon­to­san ugyan­ezek­hez a prob­lé­mák­hoz, kér­dé­sek­hez és magya­rá­za­tok­hoz jutot­tak a Magyarország-Ausztria hatá­rát és illesz­ke­dé­sét ábrá­zoló asz­tal által, mint mi.

Asztal

.

A kiál­lí­tás kurá­tora: Kozák Zsuzska, a bécsi Knoll Galéria mun­ka­társa.
[Knoll Galerie Wien]

.

Szóval van ez a hülyés­ke­dés a dol­gok­kal, ame­lye­ket nem lehet meg­enni, meg­inni, eladni, kiír­tani (satöbbi) — csak elhall­gatni, fél­re­ma­gya­rázni, fél­re­ér­teni (satöbbi). :PPP

Mire jó a művé­szet? Mire-mire.. Terápia. Hogy meg­értsd a vilá­got, hogy kézbe (eszedbe) vehesd, hogy meg­is­mer­hesd. Hogy ne fáj­jon, hanem men­jen. Ja, bitte, já-já. Az élet.

Mondom: T E R Á P I A.

Ezúttal politika-terápia.

.

 

.page.

(További ajánló, ha eddig jutot­tál, ezt is érde­mes: artportal.hu — HUNGARICA)

.… .

Techno Zsinat * Ápr. 23.

Ápri­lis 23–án, szom­ba­ton 20.00 óra­kor a Műcsarnokban indul a TECHNO ZSINAT!

[Az est főbb stí­lus­ele­mei: mini­mal, glitch, techno, indust­rial, hard­core, psy. ]

500 Ft

A  hely­szín befo­ga­dó­ké­pes­sége 300 fő, been­ge­dés: 19.30-tól!

ÚRHAJÓ

2011.03.26– indul az Egyszerű Többség–kísér­let, benne pedig a The Corporation: ÚRHAJÓ.

Projektünk része egy esszé: NÉZZ A SZEMEDBE!” (Szöveg a hét­kön­api emberi skizó, vallás/filozófia, sza­bad­ság hang­ala­kok men­tén) — itt elolvasható

[és letölt­hető:]

A temp­lom (Úrhajó) — Műcsarnok-alaprajz, rajta a The Corporation munkái:

Az Egyszerű Többség a Műcsarnok 2011. már­cius 26-április 23-ig tartó kiál­lí­tása, ame­lyet a hagyo­má­nyos „néz­hető műal­ko­tá­sok” mel­lett több ese­mény, akció, illetve ott dol­gozó műhe­lyek alkot­nak. A dolog­ban tizenöt cso­port vesz részt.

A bemu­tató hiva­ta­los oldala itt:  Egyszerű Többség

A prog­ra­mok (hiá­nyos fajta) lis­tája emitt: E.T.-programok

A kiál­lí­tás blogja amott: E.T.-blog

—- —- —- —- —- —- —- —- —- —- —- —- —- —- —- —-

E.T. recen­ziók:

Rieder Gábor: Egyszerű többség

Vass Norbert: Nulladik nap — Egyszerű több­ség / No One Belongs Here More Than You

Götz Eszter: Élmény­meg­osztó felü­let — EGYSZERŰ TÖBBSÉG

Kovács Réka: Foglalt Ház — Gyereknap a Műcsarnokban

Zöldi Anna: JÁTSZÓTÉR FELNŐTTEKNEK

Maria Marcos: Bonyolult több­ség — Csoportok a tárna mélyén

Józsa Kitty: Egyszerű több­ség – több­ség­ben az erő?

Mayer Kitti Hanna: Egyszerű több­ség — Művészeti együttmű­kö­dé­sek bemu­ta­tása a Műcsarnokban

The Corporation — következő esemény

Egyszerű Többség

2011. Műcsarnok, már­cius 25. — ápri­lis 24.

- kb. 13 cso­port rész­vé­te­lé­vel zajló pro­jekt (Horváth Tibort is egy külön cso­port­nak szá­mol­tam, ami azt hiszem meg­bo­csát­ható, mert ő egy­maga is egy intézmény. :))

Résztvevők lis­tája emitt: Egyszerű Többség–bolg.

(Az Egyszerű Többség jelen­leg a ter­ve­zési fázis­ban tart, a részt­vevők elkép­ze­lé­sei elő­ször hol­nap (január 29.) lesz­nek egy­más elé tárva. A mi ter­ve­ink for­má­lód­nak — Janó pél­dául már nagyon szép űrha­jó­kat rajzolt. :))

A The Corporation 10 kiállításról

Örü­lünk, hogy a ked­ves közön­ség, dacára a VB-nek és a nyár­elő­nek (ami­kor las­san a buda­pesti sze­zon­nak annyi), meg– és túl­töl­tötte a meg­nyitó alkal­má­ból az acb Galériát, min­den­ki­nek köszön­jük, hogy meg­tisz­telt jelenlétével!

corp10 corp10_001 corp10_005 corp10_008 corp10_010 corp10_014 corp10_015 corp10_021 corp10_025 corp10_026

.

Itt pedig Baglyas Erika írása olvas­ható, a kultúra.hu-n: „A vál­la­lat díjat oszt” cím­mel.

Videó a meg­nyi­tó­ról az INEX-en (inex­hi­bi­tion), amely oldal a buda­pesti képzőmű­vé­szeti ese­mé­nyek doku­men­tá­lá­sára jött létre:

http://www.dailymotion.com/video/xdvini

The Corporation 10 — kiállítás az acb Galériában

Kedves bará­ta­ink!

2010. június 24-én, 19 óra­kor az acb Galériában, hosszú szü­net után a The Corporation cso­port új kiál­lí­tást és közös fro­no­tot nyit. Létrehoztunk egy ins­tal­lá­ciót, amely a galé­ria tereit össze­kötve, az álta­lunk alap­vető fon­tos­sá­gú­nak tar­tott „közös­ség” és „össze­tar­to­zás” sza­vakra ref­lek­tál. Az ins­tal­lá­ció azál­tal nyer igazi értel­met, hogy a kiál­lí­tás láto­ga­tói a szó leg­szo­ro­sabb értel­mé­ben rálép­nek.

Ezen túl négyünktől egy-egy munka kerül bemu­ta­tásra — az acb Galéria által köz­zé­tett saj­tó­anyag szö­vege szerint:

Szenteleki Gábor „Pásztor” című olaj, vászon alapú talá­nyos atmo­szfé­rájú, spi­ri­tu­á­lis témájú fest­mé­nyén aktu­á­lis tár­sa­dalmi feszült­sé­gek és egy­más­ra­utalt­sá­gok témá­ját dol­gozza fel.

Borsos János itt bemu­ta­tásra kerülő, önfel­táró alko­tása mani­pu­lált biz­ton­sági kame­rák és moni­tor fel­hasz­ná­lá­sá­val készült.

Mátrai Erik fény-installációt állít ki, „Glória kúp” névvel.

.page. mun­kája, a „Tudat”, videó-önarckép, amely a digi­tá­lis szek­ven­ciák és a sza­bad­kézi kal­lig­rá­fiák sab­lon­ja­i­ból épít­kezve törek­szik a sze­mé­lyes­ség megragadására

Az elmúlt hat évben ugyan job­bára saját uta­kon jár­tunk, és az azóta átalakult/alakulóban lévő Finita la Commedia aka Civil Negyed (mozgás)művészeti tár­su­lás­sal közös 2008. szep­tem­beri, „Függetlenek Éjsza­kája” ren­dez­vény­so­ro­zat kere­té­ben a Flórián Műhelyben tar­tott egyéj­sza­kás parti/bemutató (Finita ala The Corp.: „FURCSAPARTI) kivé­te­lé­vel nem hasz­nál­tuk a The Corporation nevet.

Alakulásunk 10. évé­ben, az acb Galériában most nyíló kiál­lí­tá­sun­kon a művé­szet­tör­té­net kate­gó­ri­á­i­val is jól/jobban meg­ha­tá­roz­ható műal­ko­tá­sok­kal inkább a husza­dik szá­zad végére beérett és per­sze túl­ha­la­dott „klasszi­kus szépmű­vé­szeti fel­fo­gást” kép­vi­sel­jük. (Amennyiben lehet­sé­ges ezek között a fogal­mak között ren­det terem­teni így az új évez­red első tíz évé­nek elteltével. :))

Mikor ter­vez­get­tük ezt az ese­ményt, rájöt­tünk, hogy a The Corporation most elő­ször állít ki hagyo­má­nyos „galé­riás kör­nye­zet­ben” — kul­tú­rá­lis bor és pogá­csa tár­sa­sá­gá­ban: június 24-én, csü­tör­tök este a ver­nisszá­zson min­den régi és új bará­tun­kat, alko­tó­tár­sun­kat sze­re­tet­tel lát­juk és vár­juk! Jöjjenek és gyertek!

YouTube előnézeti kép

YouTube előnézeti kép

YouTube előnézeti kép

YouTube előnézeti kép

a Coming Sun:

2009_

A The Corporation művé­szeti szer­ve­zet ma, hogy túl vagyunk a 30-ason, már nagyon mást is jelent szá­munkra, mint tíz éve. „Isteni szikra” hozta létre a zava­ros és kel­le­mes 2000. évben — ahogy ‘mani­fesz­tu­munk’ ele­jén meg­fo­gal­maz­tuk, „fia­tal korunk­ból” eredt a sür­ge­tés, hogy saját, közös struk­tú­rát keres­sünk az önki­fe­je­zésre. A barát­ság­gal együtt, akkor pont a képzőmű­vé­szet volt a leg­erő­sebb közös for­mánk, amit aztán erős impul­zu­sokká pró­bál­tunk ala­kí­tani, négyünk adott­sá­gait közös alko­tássá fóku­szálni. És túl a szel­lemi kon­cent­rá­ción, még egy közös művész­te­le­pet is lét­re­hoz­tunk a mindennapjainkból.

Ez aztán nem jött be, ami­nek követ­kez­té­ben fel­szá­mol­tuk az „együtt lakunk — együtt dol­go­zunk” élet­mód kere­teit. Nagy ener­giák és nagy feszült­sé­gek mozog­tak közöt­tünk és körü­löt­tünk, akkor nem sike­rült azt a foly­to­nos­sá­gát fenn­tar­ta­nunk a »szer­ve­zet­nek«, ame­lyet kez­deti vízi­ó­ink elő­re­je­lez­tek. Ember ter­vez, ugye. :) Más, sok­kal sze­mé­lye­sebb irá­nyokba indul­tunk el, de mára ezek­ben békes­ségre találva, egy­mást, egy­más alko­tá­sait is jóval kiegyen­sú­lyo­zot­tab­ban, jóval nagyobb tisz­te­let­tel kezel­jük. Ahogy kez­deti lel­ke­se­dé­sünk­ben vol­tunk pán­kok is — akár a leg­sú­lyo­sabb „hozott anyag­ból” dol­go­zók, adott eset­ben meg­sem­mi­sítők: ugyan­úgy a velők leg­mé­lyéig leásók — a szel­lem biro­dal­má­nak tisz­telői is let­tünk. Lehet ennyit jelent néhány év. Lehet sok dolog van, amit nem lehet szét­vá­lo­gatni szó­ban, és iga­zá­ból csak a hang­sú­lyok meg az ará­nyok ren­deződ­tek át. Mi most múl­tuk a har­min­ca­in­kat nem­rég, és ami­lyen zűrös kör­nye­zeti álla­po­tok és glo­bá­lis zava­rok között esz­mél­tünk és nőt­tünk fel — gon­dolva a magyar­or­szági művé­szeti közegre is — már inkább így fogal­maz­zunk, ki-ki a maga mód­ján: hoz­zá­tenni sze­ret­nénk az nagy egész­hez. Nyílván.

Ahogy abba a korba érünk, ami­kor már mi is csa­lád­ta­go­kat, közeli bará­to­kat, pálya­tár­sa­kat vesz­tünk, pél­dául már nem ját­szunk a halál­lal olyan direkt módon, ahogy sok tapasz­ta­la­tot nél­kü­löző ifjú elme­ként az 5. Égtáj nevű fesz­ti­vá­lun­kon fel­vo­nul­ta­tott műal­ko­tá­sok kap­csán tet­tük. (Amúgy sze­mé­lyes ked­ven­cem mind­máig a Kultiplex udva­rá­nak akkor még tel­je­sen csu­pasz, félig­fa­gyott tala­jába román feke­te­mun­ká­sok­kal ása­tott négy, kör alap­rajzú gödör. A göd­rök­ben pedig bitang stro­bo­szkó­pok veret­ték. A lát­vány fej­ma­gas­ból szem­lélve egy sötét Corporation-jelet szag­ga­tott ki a reti­ná­ból.) Ma már mind­annyian job­ban tud­juk, hogy miért is sze­re­tünk élni és alkotni. Az elmúlt tíz év sokat hozott, az alko­tás nem állt le ben­nünk és álta­lunk — mi már így marad­tunk. :) A The Corporation akkori kere­teit, az útke­re­sés miként­jét, amit jóval szi­go­rúbb­nak és sok­kal fizi­ka­ibb­nak kép­zel­tünk el, mos­tanra fel­vál­totta a sok­kal inkább szel­lemi érte­lem­ben vett sza­bad­ság és együttmű­kö­dés — amely sza­bad­ság nem állja útját sem­mi­lyen „Corporationos meló­nak” sem. Mindenesetre jelen­leg mind a négyen saját név alatt jegyez­zünk a leg­több műal­ko­tá­sunk (vagyis saját nevek alatt) De időről-időre dol­go­zunk együtt, illetve mások­kal egy­aránt.
Azt hiszem, nem saj­ná­lunk sem­mit, amit a művé­szetből épült oltá­ra­in­kon áldoz­tunk fel az élet javára — annál inkább azo­kat az alkal­ma­kat, ami­kor vala­ki­ket pró­bál­tunk rész­ben és időn­ként (bele­értve magun­kat is) — pri­mi­tív előem­ber mód­jára némi­képp’. :P Nyílván eze­ket az áldo­za­tot nem kérte tőlünk az élet.

Vagyunk tehát továbbra is — a The Corporationon és azon is túl:
Mátrai Erik, Borsos János (The Mike Nylons Figure), Szenteleki Gábor és .page. (pao)

_____
.page.

Egy-egy — álta­lam hir­te­len válasz­tott — mun­kánk a köze­lebbi múltból:

pagenemlathatogabornemszabvany

erikszogesdrotjanorex

 

corp_logo_feh


Copyright © 2000–2015. All right! Reserved.

RSS Feed. A lap a the Corporation tulajdonában áll.